A község első említése 1121-ből ismert, az almádi monostor alapító leveléből. Ekkor a község már hosszabb ideje lakott volt. Neve (Zsid), feltehetően személynévből eredt. A falunak XIII. században földvára volt. A tatárjárás után, 1244-ben IV. Béla a várat johannitáknak adományozta. A falu ekkor a zalai várnépeké volt, míg 1333 a Rezi várhoz tartozott. 1427-ben Zsigmond király ajándékozta a Gersei Pethő családnak, akik később a környék egyik legfontosabb birtokosai lettek. Zsid határának egy részét a XV. század második felétől a győri káptalan birtokolta.
A Gersei Pethő család birtoka volt a terület nagyobbik része, s itt már a XVI. századba önálló falut alapítottak, s a település megkülönböztetése érdekében kapta ez a rész a Felsőzsid nevet. A felmérések, s más források a századok során ennek ellenére többnyire együttesen említik a két települést. A XVI. században építették templomát, mely ma is áll, igaz a múlt századi átalakítások miatt eredeti formáját nagyobb részt elvesztette. Manapság is használt harangját 1524-ben öntötték, így Magyarország legrégebbi, működő harangjának számít.
A török korban a községet egyaránt pusztították a különböző nemzetiségű hadak. 1545-ben Enyingi Török Bálint emberei raboltak a faluban. Felsőzsid marháit 1552-ben a Gersei Pethő család hajtotta el. A környékbeli településekkel együtt 1553-ban hódoltak be a töröknek. Ennek ellenére a törökök egy 1555 évi rovásadó összeírás után a völgy többi falujához hasonlóan a két Zsidet is felégették, 1557-ben pedig a Rezi vár várnagya vitette el erőszakkal a faluból 12 szekér szénát. 1567-ben, majd 1572-ben ismét török pusztította el a falut. A falu rendkívül szegény volt, de ettől az időtől kezdve majdnem egy évszázadon át menekült a pusztítástól, 1657-ben dúlja fel ismét a török. A század végére a terület nagy része puszta volt. A XVIII. század elején a szőlők és a határ megműveletlenül maradtak. Ráadásul az 1711 évi pestisjárvány Zsidet sem kerülte el. 35 gazda halt meg a betegségben. Ekkorra már több család is birtokolt itt területet. A XVII. Század közepétől a Bakács, az Esterházy, a Babocsai és más családok, valamint a helyi plébános is birtokosok lettek. A XVIII. században, 1740-ben a Festetics család hercegi ága a zsidi birtokok felvásárlásával bővítette keszthelyi uradalmát.
A Mária Terézia által elrendelt, s 1767
évben megkezdett, az úrbérek rendezését szolgáló felmérés tudósít a község akkori úrbéri birtokviszonyairól. Alsózsiden ekkor Festetics Kristóf olt a földbirtokos, jobbágyai örökös státuszúak, magyar nemzetiségűek. 25 telkes jobbágy és 20 házas zsellér élt az összesen 666 hold úrbéres területen, melyből a jobbágyoké 650 hold volt, s 16 hold maradt a zselléreknek. Felsőzsiden, a győri káptalan 295 hold úrbéres földjén 47 jobbágy és 45 zsellér élt. Felsőzsid jobbágyi lényegesen kisebb telken voltak kénytelenek gazdálkodni, mint az alsózsidiek. Felsőzsiden ekkor 0,19 rész jobbágytelek volt az átlagos telekméret, míg Alsózsiden 0,88 telek.
1785 évi II. József féle népszámlálás alkalmával 447 lakost írtak össze. 1805-ben 562 személy lakik a faluban. Ebből 3 nemesek szolgája, 33 paraszt, 79 zsellér és lakó, 170 fiúgyermek, 277 nő. A zsellérek fő megélhetési formája a szőlőművelés, mely a faluban fontos ágazat századokon át. Az 1771 évi tanügyi összeírás megemlíti, hogy a községnek régóta van tanítója. Ebben az évben 16 tanuló volt a községben, kiknek tanulmányai az írásra, olvasásra, a latin nyelv alapelemeire, s aritmetikára terjedtek ki. A XVIII. században épült Felsőzsid temploma, a ma is megtekinthető barokk temetőkápolna. Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékét őrzi a Kisfaludy utca. Kisfaludy Sándor ekkor itt állomásozott huszárcsapataival.
Alsózsid és Felsőzsid 1943-ban egyesült, Bakonyzsid néven majd felvette a Várvölgy nevet. A községek együttes lélekszáma történelmünk során a második világháborút megelőző évtizedekben, az 1930. évi felméréskor volt a legmagasabb, Alsózsiden 955 fő, Felsőzsiden 1281 fő lakott, összesen 2236 lakos. Később már csökken a község népessége, 1949-ben 2081 fő, míg 1990-ben már csak 1159 lakos él a faluban.
1950-ben a keszthelyi járással együtt Veszprém megyéhez csatolták, ahonnan 1979-ben tért vissza Zalához. 1966-tól székhelyközség lett, a községi közös tanácshoz Vállus tartozott. Termelőszövetkezete 1959-ben alakult. 1965-ben taglétszáma 441 fő, összterülete 3109 kh, szarvasmarha állománya 285 db.
1990-ben községi önkormányzat alakult Várvölgyön és Válluson is. Várvölgy polgármestere Kiss Ferenc. 15 másik községgel közösen hozták létre a Tátika-Rezi Kistérségi Társulást a területfejlesztési, környezetvédelmi problémák megoldására, s az idegenforgalmi szempontból kedvező helyzetben lévő községek turizmusának fejlesztésére.
A községben ma általános iskola 130 tanulóval, óvoda, művelődési ház, könyvtár, orvosi rendelő működik. Kulturális élete aktív, több amatőr csoport működik a művelődési házban. A civil szervezetek közül fontos megemlíteni a Polgárőr Egyesületet, melyet a lakók a község nyugalmának megtartása érdekében szervezetek. A biztonság rendkívül fontos követelmény egy olyan községnél, mely megélhetését részben az idegenforgalomból kívánja biztosítani. A sportéletet a Várvölgyi Sportegyesület reprezentálja. A község sportpályája öltözővel 1970-ben épült.
A falu műemléke a XIV. században, gótikus stílusban épített alsózsidi római katolikus templom. Írásos emléke már 1333-ból fennmaradt. A templomot 1899-ben romantikus stílusban átépítették, így eredeti formája elveszett. Felsőzsiden található a XVIII. században épített barokk temetőkápolna.
